2017. május 26., péntek

Sült rizs csicseriborsóval és spenóttal

Van nekem egy elég tekintélyes receptgyűjteményem, még nem az elektronikusan tárolt típusból, hanem csak úgy póriasan, papírra nyomtatva. Ebben találtam ezt a receptet, a nyomtatás alján ott a dátum, 2008 szeptemberében éreztem figyelemre méltónak a Good Food receptjét. Most valami láda mélyéről került a kezembe a köteg, ez volt a kupac tetején. Elkészítettem, és isteni. Mondjuk másként csináltam, mint ahogy tanácsolták, úgyhogy ez mostantól saját recept ;-)


Hozzávalók:
1 tasak basmati rizs
20 dkg konzerv csicseriborsó leöblítve, lecsöpögtetve
2 marék bébispenót
1 teáskanál zöld curry paszta
1 gerezd fokhagyma összenyomva
pár szem kesudió
kókuszzsír

Elkészítés:
A rizst megfőztem. Egy serpenyőben egy kevés kókuszzsírt forrósítottam, azon átpirítottam a curry pasztát és a fokhagymát, rádobtam a rizst, átsütöttem. Következett a csicseriborsó, végül pedig a bébispenót, ami egy pillanat alatt összeesett. Tettem rá egy-két szem pirított kesudiót, isteni volt. Sózni sem kellett, a curry pasztától épp elég fűszeres lett.

Kimértem a szénhidrát tartalom miat a rizst, abból 5 dkg-ot engedélyeztem magamnak, csicseriből 10 dkg-ot, és bár a kesudiót legközelebb kihagyom - finom, de brutál a kalória- és szénhidrát tartalma is -, nagyon jót ettem belőle. Így kb. 52 gramm szénhidrát volt a fotón látható adag.

2017. május 25., csütörtök

Epres muffin teljes kiőrlésű lisztből


Tegnap nehéz napom volt. Annak ellenére, hogy tökéletesen betartottam a diétát, megettem az előírt szénhidrát adagomat, egész álló nap éhes voltam. Egyetlen momentum volt, ami talán ezt indokolhatja, hogy tegnap nemigen fogyasztottam zöldséget, a bolognai spagettihez nem éreztem odaillőnek, nem esett volna jól retket, paprikát nyammogni hozzá. Ezért aztán vacsorára csináltam magamnak teljes kiőrlésű kenyérből bundás kenyeret - atyaég, de jól esett! -, majd hirtelen felindulásból elkövettem ezt a muffint. Tízórainak, uzsonnának tökéletes lesz, bár őszintén szólva ma reggel ez volt a kávé mellé a reggelim is. Úgy döntöttem, hogy a két muffinban tartózkodó két szem eperrel nem foglalkozom, annak ellenére, hogy tudom, gyümölcsöt csak délelőtt és délután lehet enni.

Hozzávalók:
25 dkg teljes kiőrlésű liszt
25 dkg zabpehely liszt
1 evőkanál sütőpor
1 kávéskanál szódabikarbóna
1 tojás
13 dkg eritrit
240 ml sovány natúr joghurt
0,5 dl olívaolaj
egy csipet só
egy kevés őrölt fahéj
10 dkg eper


Elkészítés:
Az eper kivételével minden hozzávalót összeöntök, elkeverek, muffin kapszlikba adagolom, egy-egy szem félbe vágott epret nyomok mindegyikbe, és 180 fokon kb. 20 perc alatt készre sütöm. Érdemes elvégezni a tűpróbát, mielőtt kivesszük a muffinokat a sütőből.

Egy darab ch tartalma 15 gr.

Tegnap este, mikor már tényleg fogalmam sem volt, mivel üthetném el az éhségemet, megkérdeztem inzulinos sorstárs barátnőmet, mit csinál ilyenkor az ember lánya? A válasza, amivel ha jól nem is laktam, de legalább istenit nevettem.

'Megtámadod a hűtőt és mindent kizabálsz belőle, kezdve a lekvárba tunkolt virslivel és befejezve a tejszínhabos kolbászos rántottával? Sajnos előfordul. Ilyenkor kell a kemény tojást vagy töméntelen sajtot, esetleg a kettőt együtt. "


2017. május 23., kedd

A tavasz biztos jele: tavaszi zöldségleves


Imádom a májust. Ha nem lenne gyönyörű idő, akkor is szeretném, hiszen ebben a hónapban ünnepelj(t)ük a házassági évfordulónkat, és májusban van a születésnapom is (ami az idő előre haladtával egyre kevésbé örömteli ünnepelnivaló, mindegy, teszek rá:). De hát gyönyörű idő van, a piacon hegyekben állnak a gyönyörűséges zöldségek, karalábé, karfiol, cukkini, új répa, petrezselyemzöld, újhagyma, retek, saláta, és a többi isteni cucc, amitől én áprilistól minden szombaton – megrészegülve a napsütéstől és az illatoktól –  elzarándokolok a piacra. 



Mindig megfogadom, hogy csak a szükséges dolgokat veszem meg, egy ideje listát is írok – mert hülyülök persze, nem másért -, de hát sajnos ezek mind nem segítenek abban, hogy számolatlanul hordjam haza a zöldséget. Az uram időről időre megpróbál lebeszélni ezekről a szombati zarándoklatokról, valamiért azt gondolja, hogy ez nekem kötelesség, netán teher, és azt hiszem, sose fogja megérteni, mit szeretek én a szombati piac nyüzsgő forgatagában, mi a jó a banyataxik kerülgetésében, az alkudozásban, az árusokkal való beszélgetésekben, hogy miért nem vetek egy pillantást se az egyik pult újhagymájára/retkére/karalábéjára, és miért borulok le alázattal egy másik pultnál látszólag ugyanolyan újhagymák/retkek/karalábék előtt. Mondom: látszólag. Mert persze a szakértő szem azonna látja a különbségeket. Azt se érti, hogy miért mindig ugyanannál a csirkésnél veszem a húst, holott a másiknál is ugyanannyiba kerül, sőt, ott még sorba se kell állni, azt meg pláne nem, hogy mi a különbség a gyalult tökök között. De nem baj, nem kell neki mindent értenie, nekem bőven elég, hogy annak ellenére, hogy szívből utálja ezt az egész hercehurcát, jön mellettem, cipeli a szatyrokat, és hihetetlen türelemmel viseli el a mániámat. Bár ha jobban belegondolok bolond lenne nem így tenni, hiszen minden reménye megvan rá, hogy a hazatrógerolt cuccból olyasmit főzök, amit ő fog jóízűen megenni:)


Hozzávalók: 
60 dkg vegyes zöldség, úgymint: karfiol, karalábé, sárgarépa, fehérrépa, zöldborsó 
2 csirkemell csontja, vagy 3-4 csirkeszárny 
1 nagy csokor petrezselyemzöld 
2 evőkanál olaj 
só, bors, 
késhegynyi pirospaprika 

 Elkészítés: 
A csirkealkatrészeket sós vízben megfőzöm, kb. annyiban, mint amennyi levest szeretnék. Amikor felforrt, lehabozom, de ezt az alaplevet nem kell gyöngyözve főzni, mint a húslevest, lehet közepes lángon bátran. Közben az olajon a tetszés szerinti formájúra vágott sárgarépát kicsit megdinsztelem, amitől az olajnak gyönyörű színe lesz. Utána hozzáadom a többi összevágott zöldséget is, kevergetve átforrósítom, megsózom, majd egész kevés vizet alá-aláöntve majdnem puhára párolom, majd felöntöm a leszűrt csirkelével. Forralok a levesen egyet, ízesítem borssal, ha kell, még sóval, és az utolsó percben beleteszem az apróra vágott petrezselyemzöldet. Ha kedvünk van, színezhetjük a levest még egy pici pirospaprikával. Legjobb betét bele az apró grízgaluska, amihez egy tojást felverek, annyi búzadarát adok hozzá, hogy még folyékony, de már korántsem híg masszát kapjak, és félreteszem állni. Én mokkáskanállal szoktam a levesbe szaggatni a nokedliket, mert szépen megnőnek, úgyhogy pont egy fél mokkáskanálnyi anyagból lesznek akkora galuskák, amekkorákat mi szeretünk. De csodálatos cérnametélttel, csigatésztával is, amihez a tésztát a piacon, a megszokott hölgyektől szerzem be.

2017. május 16., kedd

Rebarbara chutney

Imádnivaló chutney, húsok mellé, grillezett sajtokhoz egész egyszerűen zseniális. Szerintem érdemes kipróbálni, mert maradandó élményt jelent.

Hozzávalók:

40 dkg tisztított, darabolt rebarbara
20 dkg vöröshagyma apróra vágva
1 dl testes vörösbor
2 evőkanál sherry ecet
2 evőkanál borecet
20-22 dkg cukor
2 dkg koriandermag kicsit megtörve
 15 dkg mazsola
2,5 evőkanál curry por
 1/2 mokkáskanál őrölt chili
 2 evőkanál baracklekvár
1,5 teáskanál só

Elkészítés:
 A felaprított rebarbarát és a hagymát egy széles serpenyőbe dobjuk, ráöntjük az eceteket és a bort, hozzáadjuk a mozsárban kicsit megtört koriandermagot, majd 10 percig szelíden forraljuk a keveréket. Ekkor adjuk hozzá a mazsolát, a lekvárt és a fűszereket, majd a kapott masszát 20 percig fedő nélkül, csendesen rotyogtatjuk. Ez alatt az idő alatt a rebarbara teljesen szétesik, a hagyma megpuhul, és a fűszerek fantasztikusan kiadják az ízüket. Kifertőtlenített üvegekbe szedjük a chutney-t, amikor kihűlt, mehet a kamrába.


2017. május 15., hétfő

Cukorbetegeknek is jár az édesség




Úgy van, nekünk is jár a nassolás öröme, az édes ízek élvezete. Mióta diétázom, számomra az úgynevezett kis étkezések okozzák a legkevesebb problémát, találtam gyümölcsjoghurtot (Zott gyártmány, Jogobella 0 %-os, átlagosan 12 gr ch/100 gr), vagy iszom uzsonnára egy tejeskávét 3 Korpovit keksszel, aztán kész. De most, hogy az eperszezon sunyi módon elkezdett bekúszni az életembe, nagy a fejtörés. Speciel epret pont szabad enni, alacsony a ch és a kalória tartalma is, fogok is lefagyasztani télre. Úgyhogy nekiálltam epres túrókrémet készíteni, és bár igazán nem valószínű, hogy gasztronómiai Nobel-díjat kapnék majd érte, ugyanis bonyolultsága vetekszik egy faékével, de leírom, mert segítség lehet másoknak.

Hozzávalók:
10 dkg túró (Oké márkájút használtam)
1 evőkanál natúr joghurt
folyékony édesítőszer
15 dkg eper
mentalevelek

Elkészítés:
Magas falú műanyag edénybe tettem a túrót, joghurtot és epret, nagyon krémesre turmixoltam, majd furfangosan két kis tálkába tálaltam, nemcsak a fotó kedvéért, de mennyire jó érzés már, amikor megeszed az első adagot, és boldogan, lelkifurdalás nélkül állhatsz neki a másodiknak is, mert az is a tiéd!

10 dkg túró      7,4 gr ch
1 evőkanál joghurt kiszámolhatatlanul kevés ch
15 dkg eper    12 gr ch
azaz 19,4 gr szénhidrátot ettem, ami éppen ideális a délelőtti 20 grammhoz.