Nehéz elhinni, pedig igaz. Ma tíz éve, hogy blogolni kezdtem, tíz éve ápolgatom, töltögetem a tartalmakat, főzök magunknak, időnként nektek, hogy legyen új poszt, és be kell vallanom, minden percét élveztem. Ha a blogról kérdeznek, mindig elmondom, hogy annak idején azért kezdtem el írni, mert szerettem volna létrehozni egy receptgyűjteményt
a lányomnak, aki akkortájt kezdett a saját lábára állni, de főzni még nem tudott, és azt akartam, hogy akkor is elérhesse a jól ismert családi recepteket, ha én éppen nem vagyok mellette.
Ebből az elgondolásból fejlődött öt év alatt egy olyan gasztroblog, amelynek naponta 1000-1500 olvasója volt, öt év alatt túl volt az egymillió látogatáson, és ez óriási dolog volt a blog életében. Azóta sok víz lefolyt a Dunán, másik szolgáltatónál blogolok - nem önszántamból, így alakult -, rengeteg új blog íródik, és az én nem trendi, nem hangos, nem fúziós, nem fine dining, nem terméktámogatott, nem reklámszagú blogom jócskán vesztett a népszerűségéből, látogatottságából. Vannak napok, amikor ez bánt, de általában mégis azt gondolom, hogy azok, akik hűségesen olvasnak, többet jelentenek nekem, mintha ezrek jönnének naponta, de amint tovább lépnek az oldalról, már a címét is elfelejtik. A címét, ami pedig olyan remekül, egy pillanat alatt pattant ki a fejemből, és amire azóta is kicsit büszke vagyok :)
És ha van még türelmetek a hosszú irományt végigolvasni, elmesélem, mi mindent kaptam a blogtól az elmúlt tíz évben. Először is sok nagyon kedves ismerőst, blogger társat, akikkel a mai napig nagyon jó kapcsolatot ápolok. A blognak köszönhetem, hogy részt vehetek évente a
Segítsüti jótékonysági akcióban, sőt, két éve már az akciókat lebonyolító alapítvány képviselője is vagyok, ami óriási felelősség, de remek munka. Blogolásom legnagyobb elismerésének azt tartom, hogy két évvel ezelőtt megkeresett a
TV Paprika egyik vezetője, hogy lenne-e kedvem szakmai lektorként részt venni a csatorna munkájában, amire én könnyes szemmel és boldogan mondtam igent, azóta is számos tévésorozatot néztem át, javítgattam, hogy még jobb legyen, és nagy büszkeséggel hallgatom az adások végén, hogy "szakértő: Kandikó Éva". Írok gasztronómiai témájú cikkeket több online felületre, és mától a
Ridikül Magazin Kóstoló rovatának is a gazdája vagyok. Nem, szakácskönyvem
még nem jelent meg :) , és bár mindig mosolygok a kérdésen, amikor az olvasók azt kérdezik, hogy miért nem én főzök a tévében, meg miért nem én írok szakácskönyvet, az elmúlt tíz évre és a megtett útra visszatekintve már nem merném azt mondani, hogy ez lehetetlen. Mert lehetetlen nincs, csak tehetetlen, mondta volt mindig nagyanyám, és bár amikor ezt hallgattam tőle, csak a szemeimet forgattam, már tudom, mennyire igaza volt.
Nagyon köszönöm a kitartó figyelmét azoknak, akik tíz éve velem vannak, remélem, a következő tíz évben is fenn tudom tartani a megtisztelő érdeklődést.
