2015. december 4., péntek

Paradicsomos csicseriborsó leves

Az ötlet Fűszeres Esztertől származik, nála olvastam a receptet, és rögtön meg is szerettem volna főzni, de a sóban eltett citrom készleteim mennyisége a nullához konvergált, így meg kellett várni, hogy eljussak a Culinarisba, mert az nyilvánvaló volt, hogy a citrom nélkül ez a leves nem hozza azt az élményt, amit várok tőle. Menet közben módosítottam az elkészítésen, a recepthez képest elég jelentős mértékben, én ugyanis nem darabolt paradicsom konzervvel készítettem, hanem passatával. Így jóval sűrűbb, krémesebb lett a leves, mint Eszteré. Némi fűszerezésbeli különbség is van a leveseink között, én elhagytam belőle a zsályát, használtam helyette kurkumát.


Hozzávalók:

1 doboz csicseriborsó konzerv
2x500 ml paradicsom sűrítmény (passata)
1-2 marék gerli
1 fej fokhagyma
1 teáskanál őrölt római kömény
1 teáskanál kurkuma
1 mokkáskanál füstölt paprika
2 evőkanál olívaolaj

bors
1 db sóban eltett citrom
chilipehely

Elkészítés:

1. a gerslit sós vízben megfőzzük, ez legalább 20 perc
2. a fokhagymát vízszintesen félbe vágjuk, héjában hagyva az olajon puhára dinszteljük, ügyelve, hogy ne égjen meg a hagyma
3. amikor  a fokhagyma elkészült, már nem kemény, szórjuk az olajba a római köményt, kurkumát és füstölt paprikát, keverjük át, hogy kiadják az illatukat, majd öntsük az edénybe a leöblített csicseriborsót, a megfőtt gerslit, és öntsük fel a két doboz passátával.
4. adjuk az edénybe az apróra vágott citromot. Én egy keveset a citrom levéből is löttyintettem a levesbe.
5. sózzuk, borsozzuk a levest, forraljuk fel, higítsuk egy kevés vízzel ízlés szerinti sűrűségűre.

Zseniális leves, komolyan mondom. A csicseritől tartalmas, a paradicsomtól édeskés, a római köménytől keleties, a sóban eltett citrom pedig egyszerűen pazar. Nagyon emlékeztet az íze valami gyerekkori emlékre, de még nem jöttem rá, mi az...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése