Barackos (szilvás) gombóc

Nagy kedvenc nálunk. Nagyanyám, a drága, zseniálisan készítette, látom magam előtt, ahogy az ezeréves gyúródeszka fölé hajolva dolgozza a tésztát, majd a keskeny pengéjű, fanyelű késsel szabályos négyzetekre darabolja nyújtás után. Akkor se értettem, és sajnos ma, több évtized elteltével se sikerült rájönnöm a titokra, hogyan volt képes minden tésztát - legyen szó gombócról vagy levestésztáról, esetleg pitéről - olyan mértani pontosságúra nyújtani és vágni, mint ahogy tette. Éveken át csodájára jártak anyám kollégái a levestésztájának, amiből rengeteget gyúrt, volt olyan, hogy anyám 10 kilót is vitt be a munkahelyére, nagyanyám ezzel egészítette ki nyugdíját. Az is megérne egy misét, hogyan lehetett, hogy az ő kevéske pénzéből mindig volt tartalék, amit kölcsön tudott adni. Hálás vagyok a sorsnak, hogy ő volt a nagyanyám. Csak ne hiányozna ennyire...

Hozzávalók:
1 kg sárga héjú, lisztes krumpli, ún. Ella (bár a piacon a termelők szerint már réges rég nem lehet Ella vetőkrumplit kapni...)
liszt, amennyit felvesz (ez kb. olyan 30 deka, ha jó fajtájú krumplit vásároltunk, de előfordulhat, hogy még néhány dekára szükségünk lesz)
1 tojás
1 evőkanálnyi zsír
barack/szilva (mennyisége attól függ, hogy fél vagy egész szemeket tuszkolunk-e a gombócba)
cukor, fahéj
 
Elkészítés: 

A krumplit héjában megfőzöm, még forrón meghámozom, forrón  áttöröm, majd hagyom teljesen kihűlni. Közben a szilvák kimagozódnak, félbe vágódnak. Amikor a krumpli már hideg, hozzáadjuk  a puha zsírt és a tojást, majd elkezdjük adagolni hozzá a lisztet, mindig keveset, nehogy elrontsuk az arányokat. A tészta akkor jó, ha már rugalmasan lehet gyúrni, nem morzsálódik, szép sima. Lisztezett deszkán kinyújtjuk olyan 2 mm vékonyra, négyzeteket vágunk belőle, és bebugyoláljuk vele a barackokat/szilvákat, amiknek közepébe egy kis fahéjas kristálycukrot teszünk, el nem rontja, az biztos. Gombócot formálunk a tésztából, a fölöslegesnek ítél darabokat lecsipkedjük a gombócról,  és egy nagy lábasban, lobogva fővő vízben kb. 6-7 darabonként megfőzzük. Nem kell neki sok idő, csak amíg feljön a víz tetejére, plusz egy-két perc. A nyers gombócokkal ne sokat tojózzunk, mert a krumplis tészta hajlamos az állás során megpuhulni. A gombócokat pirított zsemlemorzsába szedjük, rázogatva eloszlatjuk felületükön a prézlit, majd tálaljuk. Fahéjas porcukor jár hozzá. 

Előre kell bocsátanom, a következő sorok nem azért íródnak, hogy bárkit megbántsak. Mindössze arról van szó, hogy sohasem értettem, miért vesz bárki mirelit szilvás/barackos gombócot, mikor annál rosszabbat nehezen tudok elképzelni. Nem ítélem el azt, aki meg(v)eszi, pusztán csak nem értem... Ugyanis ha magunk készítjük el, alig valamivel többet kell dolgoznunk toronymagasan jobb végeredményért, mintha a fagyott ágyúgolyókat főznénk meg. Az időszűke nem lehet meggyőző érv, hiszen a vizet, amiben a gombócok főnek, így is, úgy is fel kell forralni, zsemlemorzsát szintén kell pirítani. Ami plusz munka van vele, az a krumpli megfőzése (amíg fő, bármi mást lehet csinálni), a tészta összeállítása szintén csak néhány percet vesz igénybe, mert csupán zsírt, tojást, lisztet kell a krumplihoz adni, egyedül az az idő van pluszban a mirelithez képest, amíg várjuk, hogy az összetört krumpli kihűljön. Megjegyzem, erre is vannak praktikák... És hogy a végeredmény mennyivel, de mennyivel jobb, azt még én se tudom zongorázni, aki pedig 21 évet töltött el e hangszer mellett aktívan. (Oké, ezt csak a hatás kedvéért írtam, ha kicsit összekapnám magam, szerintem bármikor lezongoráznám azt a különbséget:)