2013. május 8., szerda

Kókusztejes tőkehal spárgával

Furcsa változások állnak be az étkezésemben, mióta néhány hete megpróbálom a legnagyobb figyelemmel követni a paleo életmódot. Gondolom, vannak félrenyúlásaim, és olyat is megeszem, amiről mélyebb kutakodás után kiderülne, hogy nem felel meg a paleos szempontoknak, de tényleg figyelek, igyekszem ezeket a mellényúlásokat elkerülni. Az alábbi étel egészen biztosan megfelel a paleo kívánalmaknak, mert 3 fő alkotó eleme van, és az mind megfelel a szempontoknak. Egyébként is rám fért már egy jóízűen elfogyasztott főétel, mert az utóbbi napokban vagy nem sikerült olyasmit kreálnom, ami belefért volna  keretekbe, ezért inkább kézenfekvő, ámde nem főtt ételt ettem, vagy pedig áldoztam időt és energiát az étel elkészítésére, de nem ízlett. Hiába, egyre inkább előtérbe kerül a tény, miszerint én nem vagyok egy ragadozó típus, és sokkal szívesebben eszem másféle fehérjét, mint húst. Most éppen halat...




Hozzávalók:
egy tenyérnyi darab tőkehal, bőrével
egy kis doboz cocomas
egy kávéskanál olíva olaj
5 szál fehér spárga
sült hal fűszerkeverék*
egy csokor petrezselyem
só, bors

Elkészítés:
A halat megmostam, szárazra töröltem,  és kétujjnyi darabokra vágtam. Megszórtam a fűszerkeverékkel, és hagytam állni néhány percet, amíg megtisztítottam, feldaraboltam a spárgát.**
Felvágtam a petrezselymet is. Minimális olíva olajon megpirítottam a hal darabokat minden oldalukon, hozzáadtam a kb. 3 centis darabokra vágott spárgát, óvatosan, hogy a hal ne törjön, átkevertem, majd felöntöttem egy kis doboz cocomas-szal (maradt a dobozban még a délutáni kávéhoz is). Megsóztam, megborsoztam, öntöttem hozzá úgy 10 ml vizet, hogy a kókuszkrém kicsit hígabb legyen, és kis lángon párolódni hagytam a halat. Kiteregettem. Mivel nem volt nagyon tele a gép, szerintem ez úgy 5-6 percet vehetett igénybe. Mire visszamentem a konyhába, a spárga puha volt, de még picit roppanós, pont, ahogy szeretem. Ekkor beleszórtam a petrezselymet is a serpenyőbe, összeráztam a tartalmát, és készen is voltam. Annyira jót ettem belőle, hogy elmondhatatlan. Együtt volt a hal, hozzá a spárga a köret, száraz sem volt... perfekt! A tetejére szórtam egy csipetnyi füstölt paprikát, nem ártott neki.


* az Ázsia boltban vettem, semmi mesterséges adalék nincs benne, csak szárított fűszerek
** a zöld spárga is mutatós lehet ehhez az ételhez a fehér és a zöld kontrasztja miatt, de én most direkt fehéret vettem, mert holnap spárgát készítek flamand módra, ahhoz pedig fehér kell. Szemben a zöld spárgával, amit csak mosni és darabolni szokás, a fehér spárgánál meg kell nézni, hol törik a spárga könnyedén, mert onnan felfelé finom zsenge, másrészt pedig zöldséghámozóval vékonyan a fej alatti részt meg szokás hámozni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése