2013. január 19., szombat

Narancsos zabpehely keksz

Az úgy volt, hogy másfél-két éve szemezek egy GoodFood recepttel, ezért belenéztem a listámba, amit a GF weboldalán tárolok. De ez a keksz előbb jött szembe, mint a babos egytálétel, és hát szöget ütött a fejembe. Mert a héten elhoztam Dolce Vitáéktól a szicíliai narancsot, amit rendeltem, és szorgosan rakosgatom a narancshéjakat a hűtőbe/mélyhűtőbe. Amit most nem tudok kandírozni, az majd szépen megvárja a mínusz sok fokon, hogy feldolgozzam, nem megy pocsékba egy szem se belőle, ha már sikerül az ember lányának egy évben egyszer kezeletlen narancshoz jutnia. És mivel ebbe a kekszbe is kell reszelt narancshéj, alkalmasnak látszott rá, hogy elkészítsem. Igazság szerint már a nyers tésztát is szívesen elpusztítottam volna, annyira finom, de megálljt parancsoltam magamnak. Nincs kétségem felőle, hogy nagyon finom lesz.



Hozzávalók:

1 dkg puha vaj

10 dkg barna cukor (vagy édesítő)

5 dkg banán villával szétnyomva

1 evőkanál vanília kivonat

1 db tojás

1/2 evőkanál reszelt narancshéj

szárazak:

10 dkg teljes kiőrlésű liszt

egy nagy csipet só

1 teáskanál sütőpor

10 dkg zabpehely

2,5 dkg kókuszreszelék

5 dkg durvára vágott dió

7,5 dkg mazsola vagy csoki chips

Elkészítés:
A cukrot alaposan kikeverem a vajjal, hozzáadom a banánt, a vanília kivonatot és a tojást, végül a narancshéjat. Egy másik edényben összekeverem az összes többi hozzávalót, és nem túl sokat vacakolva hozzákeverem a vajas-cukros-tojásos cucchoz. Két kanál segítségével gombócokat ültetek a sütőpapírral kibélelt tepsire, hagyok a gombócok között jó 5 centi távolságot. 170 fokon 15-20 percet sül.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése